Elsődleges navigáció
Cziffra György (1921-1994)
Cziffra
György, a világhírű zongoravirtuóz, az egyik legjelentõsebb és
világszerte legismertebb magyar komolyzenei elõadóművész volt.
Elképesztõ, szinte hihetetlen művészkarrier az övé, amely az
angyalföldi nyomorúságos barakklakásból a második világháborún át, a
pesti bárokon és az ötvenes évek elejének magyar börtönein át a világ
nagy hangversenytermeinek dobogójáig ívelt.
Cziffra György 1921-ben született. Csodagyermekként indult az
angyalföldi nyomorból, roma zenész családból. Dohnányi Ernõ jóvoltából
került 8 éves korában a Zeneakadémiára. Hiába volt azonban ragyogó
tehetség, az elõkelõ művészvilág nehezen fogadta be. Otthagyta a
Zeneakadémiát, lokálokban lépett föl, míg 1942-ben behívták katonának.
Szovjet fogságba került, többször megszökött. Három év múlva szerelték
le és ismét a pesti éjszakák zongoristája lett.
A Rákosi rendszer kezdetén disszidálni próbált családjával,
de elfogták, börtönbe került, fiát lelencházba vitték. 1953-ban
szabadult, és bár kezeit a durva kényszermunka megviselte, újra a
bárzongorázással kereste kenyerét. Sõt, 1954-tól ismét komolyzenei
tanulmányokat kezdett folytatni, Ferenczy György Zeneakadémiai tanár
rábeszélésére. Tanulmányait Ferenczy tanítványaként folytatta a
Zeneakadémián, rendkívüli növendékként. Kevesen hitték, hogy ennyi
könnyűzenében eltöltött év után feljuthat komolyzenében a csúcsra.
Azonban hatalmas akaraterõvel minden energiáját a gyakorlásnak
szentelte és rövidesen a közönség által ünnepelt sztár lett a
komolyzenei dobogókon is.
A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva
elhagyta az országot, feleségével és fiával emigrált. Tíz nap múlva már
Bécsben hangversenyezett, ahol szólóestje óriási lelkesedést váltott
ki. Párizsban, Londonban és New Yorkban adott koncerteket. Üstökösként
robbant be a világ zenei életébe. Franciaország lett második hazája.
1969-ben megnyitotta a nevét viselõ versailles-i
zongoraversenyt. Késõbb tehetséges ifjú művészek támogatására
Senlis-ban létrehozta a Cziffra Alapítványt. 1993-ban Franciaországban
megkapta a francia Becsületrend tiszti fokozatát. 1994-ben Párizsban
hunyt el.
Cziffra György sokak szerint Liszt Ferenc reinkarnációja. Érett korára a 20. század legnagyobb pianistái közé emelkedett.
|
Cziffra György újrafelfedezése
Cziffra
György életrajzában olvasható, hogy disszidálási kisérletért a Rákosi
rendszer börtönbe vetette és kényszermunkára fogta. Szabadulása után az
éjszakai életben, bárzongoristaként kereste kenyerét. Ferenczy György
egy bárlátogatás alkalmával figyelt fel rá. Mint zeneakadémiai tanár,
ezután hatalmas erõfeszítéseket tett azért, hogy visszahozza Cziffrát a
komolyzenei életbe. Ez nem volt könnyű, mert Cziffra nemcsak
hozzászokott az évek során egy egészen más életformához, hanem kitűnõen
is keresett az éjszakában, ebbõl tartotta el családját. Ferenczynek
azonban hosszas rábeszélés után, sikerült Cziffrát meggyõzni arról,
hogy életpályát váltson. Egy minisztériumi ösztöndíjat szerzett
Cziffrának és harcok árán, de felvetette rendkívüli hallgatóként a
Zeneakadémiára. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a váltás után Cziffra
gyökeresen változtatott megszokott és addigi munkájával járó
életmódján. Hallatlan akaraterõvel és szorgalommal, sõt aszkétizmussal
kezdett el dolgozni, napi nyolc órákat gyakorolt és megtanulta a fél
zeneirodalmat. Ami Ferenczyvel való viszonyát illeti, ez a
tanár-tanítvány viszonynál több lett, a korkülönbség dacára, barátság.
A szűkebb szakma és a hivatalos politika azonban nem fogadta el a
bárzongoristából avanzsált Cziffrát. A szakmai elismerés késett.
Azonban a közönség örjöngött érte, hangversenyei egy pop koncerthez
hasonlítottak. Hamarosan lemezfelvételek is készültek vele.
Miután Ferenczy látta, hogy Cziffra elismertetése itthon, a
szakmánál falakba ütközik, megpróbálta menedzselni Cziffrát nyugaton.
Elvitte Cziffra néhány magnófelvételét a bécsi rádióhoz. Ott nem
akarták elhinni, hogy Magyarországon él egy ilyen klasszisú zongorista,
akirõl még csak nem is hallottak. Tárt karokkal fogadták volna Cziffrát
nyugaton, de annak idején még a szocialista országokba is alig akarták
kiengedni.
Elérkezett 1956, Cziffra egy motorbiciklire ült és
családjával együtt elhagyta az országot. Bécsben persze nagy örömmel
fogadták Õ azonban Párizs felé vette útját, ahol letelepedni kívánt.
Ezután már nem volt szükség Ferenczy támogatására. Szinte hetek alatt
ünnepelt zongoraművész lett Franciaországban, sõt sztár.
Lemeztársaságok versengtek egy-egy vele kötött exklúziv szerzõdésért,
hamarosan felkapta nevét a világhír is és honoráriumai a csillagos eget
verdesték. Cziffrát hamarosan a világ elsõ zongoristái között tartották
számon.
Nem részletezzük itt Cziffra további életútját. Cziffra élete
sajnos csak az egyik példa az itthon elutasított, de egyébként
világhírre jutott magyaroknak. Bár ennek a jelenségnek okát fontos és
érdekes lenne elemezni, azonban ebben a kis írásban elsõsorban Ferenczy
szerepével foglalkozunk. Kellett ahhoz Ferenczy szakmai érzékenysége,
hogy a már bárzongoristaként működõ Cziffrában megérezze a visszatérés
nagy lehetõségét. De Cziffra újrafelfedezésének története elsõsorban
Ferenczy emberi kvalitásának állít szobrot. Ferenczy György magával
ragadó személyisége kellett ahhoz, hogy kontaktust keressen és találjon
a szegény és hányatott sorsból jött, éjszakai életet élõ
bárzongoristával. Ferenczy kitartása, hite és barátsága és támogatása
kellett ahhoz, hogy éveken át gyõzködje Cziffrát, hogy érdemes minden
anyagi biztonságot és megszokottat otthagyni, egy tartalmasabb,
értelmesebb élet és a siker reményében. Végül az õ bátor
igazságkeresése és kitartása kellett ahhoz a harchoz, amelyet a
szűklátókörű szakmával folytatott itthon Cziffra elismertetéséért.
Cziffra és Ferenczy késöbb is tartották a kapcsolatot és ez a
kapcsolat jónak volt mondható. Egy másik írásnak lehetne a tárgya az,
hogy Cziffra György az ember, a világhír birtokában, fel tudta-e mérni
igazán azt, amit Ferenczy György érte tett.
Ferenczy György: Cziffra (Pianoforte)
|
|