Elsődleges navigáció
Cziffra György (1921-1994)
Cziffra György, a világhírű zongoravirtuóz, az egyik
legjelentõsebb és világszerte legismertebb magyar komolyzenei
elõadóművész volt. Elképesztõ, szinte hihetetlen művészkarrier
az övé, amely az angyalföldi nyomorúságos barakklakásból a
második világháborún át, a pesti bárokon és az ötvenes évek
elejének magyar börtönein át a világ nagy hangversenytermeinek
dobogójáig ívelt.
Cziffra György 1921-ben született. Csodagyermekként indult az
angyalföldi nyomorból, roma zenész családból. Dohnányi Ernõ
jóvoltából került 8 éves korában a Zeneakadémiára. Hiába volt
azonban ragyogó tehetség, az elõkelõ művészvilág nehezen
fogadta be. Otthagyta a Zeneakadémiát, lokálokban lépett föl,
míg 1942-ben behívták katonának. Szovjet fogságba került,
többször megszökött. Három év múlva szerelték le és ismét a
pesti éjszakák zongoristája lett.
A Rákosi rendszer kezdetén disszidálni próbált családjával, de
elfogták, börtönbe került, fiát lelencházba vitték. 1953-ban
szabadult, és bár kezeit a durva kényszermunka megviselte,
újra a bárzongorázással kereste kenyerét. Sõt, 1954-tól ismét
komolyzenei tanulmányokat kezdett folytatni, Ferenczy György
Zeneakadémiai tanár rábeszélésére. Tanulmányait Ferenczy
tanítványaként folytatta a Zeneakadémián, rendkívüli
növendékként. Kevesen hitték, hogy ennyi könnyűzenében
eltöltött év után feljuthat komolyzenében a csúcsra. Azonban
hatalmas akaraterõvel minden energiáját a gyakorlásnak
szentelte és rövidesen a közönség által ünnepelt sztár lett a
hazai komolyzenei dobogókon is.
A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva
elhagyta az országot, feleségével és fiával emigrált. Tíz nap
múlva már Bécsben hangversenyezett, ahol szólóestje óriási
lelkesedést váltott ki. Párizsban, Londonban és New Yorkban
adott koncerteket. Üstökösként robbant be a világ zenei
életébe. Franciaország lett második hazája.
1969-ben megnyitotta a nevét viselõ versailles-i
zongoraversenyt. Késõbb tehetséges ifjú művészek támogatására
Senlis-ban létrehozta a Cziffra Alapítványt. 1993-ban
Franciaországban megkapta a francia Becsületrend tiszti
fokozatát. 1994-ben Párizsban hunyt el.
Cziffra György sokak szerint Liszt Ferenc reinkarnációja.
Érett korára a 20. század legnagyobb pianistái közé
emelkedett.
 |
Cziffra György újrafelfedezése
Cziffra György életrajzában olvasható, hogy disszidálási
kisérletért a Rákosi rendszer börtönbe vetette és
kényszermunkára fogta. Szabadulása után az éjszakai életben,
bárzongoristaként kereste kenyerét. Ferenczy György egy
bárlátogatás alkalmával figyelt fel rá 1953-ban. Mint
zeneakadémiai tanár, ezután erõfeszítéseket tett azért, hogy
visszahozza Cziffrát a komolyzenei életbe. Ez nem volt könnyű,
mert Cziffra nemcsak hozzászokott az évek során egy egészen
más életformához, hanem kitünõen is keresett az éjszakában,
ebbõl tartotta el családját. Ferenczynek azonban hosszas
rábeszélés után, sikerült Cziffrát meggyõzni arról, hogy
életpályát váltson. Egy minisztériumi ösztöndíjat szerzett
Cziffrának és harcok árán, de felvetette rendkívüli
hallgatóként a Zeneakadémiára. Az igazsághoz hozzátartozik,
hogy a váltás után Cziffra gyökeresen változtatott megszokott
és addigi munkájával járó életmódján. Hallatlan akaraterõvel
és szorgalommal, sõt aszkétizmussal kezdett el dolgozni, napi
nyolc órákat gyakorolt és megtanulta a fél zeneirodalmat. Ami
Ferenczyvel való viszonyát illeti, ez a tanár-tanítvány
viszonynál több lett, a korkülönbség dacára, barátság. Cziffra
életében akkoriban Ferenczy tanár, barát és menedzser volt egy
személyben.
Cziffra szakmai fogadtatása vegyes volt. Léteztek a szakmában
lelkes hívei, de a szakma vezetése inkább gáncsolta. Ők
egyfajta "konzervatív" izlést képviseltek, amelybe a szakmán
kívülről jött Cziffra őstehetsége, romantikus zongorázása és
virtuóz alkata nem fért bele. A szakmában komoly feszültség
jött létre Cziffra hívei és az ellentábora (sőt irigyei)
között. Sokan gáncsolták éppen a szakmai vezetés köreiből. A
szakmai elismerés késett, csak 1956-ban érkezett meg egy Liszt
díj formájában. Azonban a közönség örjöngött érte,
hangversenyei egy pop koncerthez hasonlítottak. Hamarosan
lemezfelvételek is készültek vele. Cziffra, mint érzékeny
művész, inkább az őt ért hátrányos megkülönböztetéseket,
támadásokat érzékelte (például 1956-ig szinte be sem engedték
a Magyar Rádióba).
Miután Ferenczy látta, hogy Cziffra elismertetése itthon, a
szakmánál falakba ütközik, megpróbálta menedzselni Cziffrát
nyugaton. Elvitte Cziffra néhány magnófelvételét a bécsi
rádióhoz. Ott nem akarták elhinni, hogy Magyarországon él egy
ilyen klasszisú zongorista, akirõl még csak nem is hallottak.
Tárt karokkal fogadták volna Cziffrát nyugaton, de annak
idején még a szocialista országokba is alig akarták kiengedni.
Elérkezett 1956, Cziffra egy motorbiciklire ült és családjával
együtt elhagyta az országot. Bécsben persze nagy örömmel
fogadták Õ azonban Párizs felé vette útját, ahol letelepedni
kívánt. Ezután már nem volt szükség Ferenczy támogatására.
Szinte hetek alatt ünnepelt zongoraművész lett
Franciaországban, sõt sztár. Lemeztársaságok versengtek
egy-egy vele kötött szerzõdésért, hamarosan felkapta nevét a
világhír is és honoráriumai az eget verdesték. Cziffrát
hamarosan a világ elsõ zongoristái között tartották számon.
Nem részletezzük itt Cziffra további életútját. Cziffra élete
sajnos csak az egyik példa az itthon küszködő, de egyébként
világhírre jutott magyaroknak. Bár ennek a jelenségnek okát
fontos és érdekes lenne elemezni, azonban ebben a kis írásban
elsõsorban Ferenczy szerepével foglalkozunk. Kellett ahhoz
Ferenczy szakmai érzékenysége, hogy a már bárzongoristaként
működõ Cziffrában megérezze a visszatérés nagy lehetõségét. De
Cziffra újrafelfedezésének története elsõsorban Ferenczy
emberi kvalitásának állít szobrot. Ferenczy György magával
ragadó személyisége kellett ahhoz, hogy kontaktust keressen és
találjon a szegény és hányatott sorsból jött, éjszakai életet
élõ bárzongoristával. Ferenczy kitartása, hite és barátsága és
támogatása kellett ahhoz, hogy éveken át gyõzködje Cziffrát,
hogy érdemes minden anyagi biztonságot és megszokottat
otthagyni, egy tartalmasabb, értelmesebb élet és a siker
reményében. Végül az õ bátor igazságkeresése és kitartása
kellett ahhoz a harchoz, amelyet a szűklátókörű szakmával
folytatott itthon Cziffra elismertetéséért.
Cziffra és Ferenczy később is tartották a kapcsolatot és ez a
kapcsolat jónak volt mondható. Egy másik írásnak lehetne a
tárgya az, hogy Cziffra György az ember, a világhír
birtokában, fel tudta-e mérni igazán azt, amit Ferenczy György
érte tett.
Ferenczy György: Cziffra (Pianoforte)
Ferenczy
György: Cziffra György művészetéről (Művelt Nép,
1955, 11.20)
Ferenczi
Miklós: Miért nem boldogult itthon Cziffra György?
(PRAE)
Ferenczy György: Cziffra György zongoraestje (Magyar Nemzet,
1954, 04)
 |
 |